“Pont, ahogy megálmodtuk” – Ilyen volt Sztarenki Dóra esküvője

Sztarenki Dóra és szerelme, Fábián Zoltán közel két év után, idén májusban jegyezték el egymást. Az esküvőről, amelyet 2022. szeptember 17-én tartottak, a Secret Stories-nak mesélt elsőként a gyönyörű színésznő, aki Daalarna ruhában mondta ki a boldogító igent. Ilyen volt Sztarenki Dóra esküvője!

Mesélj, hogy sikerült az esküvőtök?

Sztarenki Dóra: Fantasztikusan, oltári jó buli volt. Most úgy érezzük, hogy legszívesebben évente megismételnénk ugyanezekkel az emberekkel. Nagyon jó volt a hangulat, az ételek, a helyszín… minden laza volt és kötetlen, semmi feszengés.

Talán csak két olyan dolog van, ami nem pont úgy sikerült, ahogy terveztük. Az egyik, az, hogy elképesztően hideg volt aznap. Napközben tizenhárom fokra hűlt le a hőmérséklet, este pedig nyolcra – nekünk pedig természetesen szabadtéri ceremóniánk volt, és egy napsütéses szeptemberi esküvőre készültünk. A másik pedig, hogy nagyon, de nagyon megcsúsztunk a készülődéssel. Fél négykor kezdődött a ceremónia, és én délután kettőkör még hajat mostam, mivel egy félreértés miatt délben még Sóskútra vezettem át, hogy textilszalvétákat szerezzek az esküvőnkre.

Mennyire tudtad az ilyen váratlan események közben megőrizni a nyugalmadat?

Az az igazság, hogy nem is én lettem volna, ha nem csúszik közbe néhány ilyen váratlan esemény. Úgyhogy abszolút önazonos volt minden, inkább csak nevetni tudtam magunkon. Amit lehetett, megoldottunk, az időjárást meg elengedtem, de azért a szertartás előtt gyorsan lehúztam egy pohár pezsgőt, hogy ne fázzak annyira.

Sztarenki Dóra és Fábián Zoltán - A megismerkedés

Dóri: "Zolival osztálytársak voltunk általános iskolában, és ott két hétig jártunk is. Aztán elsodort minket egymástól az élet, és több mint egy évtizedig nem találkoztunk. Később, hat-hét évvel ezelőtt a pesti éjszakában összetalálkoztunk, majd néhány évre rá kiderült, hogy mindössze két utcányira lakunk egymástól. Gyakran összefutottunk, és olykor váltottunk is pár szót, aztán elhívott, hogy sétáljunk egyet a lezárt rakparton. Én éppen túl voltam egy csúnya szakításon és pár brutálisan rossz randevún, ezért eldöntöttem, hogy nem akarok párkapcsolatot, inkább minden másra szeretnék koncentrálni az életemben.

Zoli meghívását csak azért fogadtam el, mert régről ismertem őt, és tudtam, hogy nem egy tipikus ismerkedős beszélgetésbe megyek bele, ahol el kell mesélnem a fél életemet.

Színészként sokszor megtapasztaltam, hogy a munkám egyfajta kuriózumként van kezelve, gyakran viselkedtek velem úgy, mintha valami különleges fajhoz tartoznék. Pedig szerintem semmivel nem érdekesebb a munkám, mint egy építésznek, jogásznak vagy bárkinek. Minden szakmának megvan a maga egyedisége. Szóval mindig menekültem az olyan helyzetekből, ahol azt éreztem, hogy csak a kulisszatitkok érdeklik a másikat, és nem tudunk bármi másról beszélgetni. Zolival pedig erről szó sem volt."

Olvasd el ide kattintva a teljes interjút, amelyben a lánykérésről is mesélt nekünk Dóri. 
Ilyen volt Sztarenki Dóra esküvője
Ilyen volt Sztarenki Dóra esküvője

Hogyan élted meg magát a szertartást? Írtatok egymásnak saját fogadalmat?

Gyönyörű volt a ceremónia. Közösen megfogalmazott fogadalmat mondtunk egymásnak. Tetszett annak a gondolata, hogy ugyanazt mondjuk mind a ketten. Édesapámmal és a nevelőapukámmal vonultam a helyszínre – ezek nagyon megható pillanatok voltak. Zoli egyébként akkor látott engem először az esküvői ruhámban, én pedig őt és a kész ceremónia helyszínt. Gyönyörű volt az egész, a kert, a dekor, minden – pont, ahogy megálmodtuk. Jó volt együtt látni a sok rokont, barátot is, akik közül sokan messziről jöttek, hogy velünk ünnepeljenek. Az egyik kutyusunk, Csipesz hozta be a gyűrűket, de annyira megörült nekünk, hogy ugrás közben nekicsapódott a támfalnak, úgyhogy volt egy kis ijedtség, de szerencsére nem sérült meg.

A szertartás után aztán annyira fáztunk, hogy a gratulációk és a csoportfotók után űzött vadként menekültünk be a benti részre, ahol végre egy kicsit megmelegedhettünk. Ott át is vettem gyorsan a magas sarkúmat az egyetlen zárt cipőre, ami nálam volt. Szerencsémre kivételesen páros zokni volt nálam, egy zöld zokni színes pöttyökkel, de legalább mindkét lábamon azonos szín és minta volt, ami azért kivételes véletlen, mert soha nem hordok egyforma zoknit.

Visszagondolva és látva a képeket, így volt jó, ahogy alakult.

Mesélj, mit szóltak a Daalarna esküvői ruhádhoz?

Mindenki imádta, teljesen odavoltak érte, és szerintük is nagyon illett hozzám: finom, visszafogott, mégis nagyon nőies.

Tudom, hogy több fazon között is vacilláltál, miért pont ezt választottad végül?

Ez volt a legelső, amit kinéztem magamnak, és úgy éreztem, hogy Zolinak is ez tetszene a legjobban. Igazam volt. Ahogy korábban már említettem, a sellő fazon, hiába állt jól, kizártam, valahogy nem éreztem önazonosnak. Hozzám az ilyen egyszerűbb, letisztult, sallangmentes ruhák állnak közel, mint amilyen ez is volt. És imádtam a különleges hátmegoldását és a felsőrész gyönyörű csipkéjét! Mivel nem szeretek hosszasan készülődni és feszengeni, az is fontos szempont volt, hogy kényelmes legyen, és tudjak benne táncolni.

Szerencsére a ruha száz százalékban megfelelt ezeknek az elvárásoknak, imádtam viselni!

Hogyan zajlott az este további része?

Apukám mondott egy nagyon megható, de vicces beszédet. Pedig amikor először felkértük, nem akarta vállalni, aztán mégis írt öt oldalt, és mondanom sem kell, szuperül sikerült.

A beszédet egy vacsora követte, amit a helyszínünk, a Plus 52 Event&Gastro Hall séfje, Stoller Márton álmodott meg. Voltak grillhúsok, focacciák, mediterrán lecsó, mindenféle köretek, vega és vegán fogások… Hagyományos desszert nem volt, csak a tortánk, amit Csomor Csenge, a Sütike Cukrászműhely cukrásza készített el három ízben, illetve még egy minden mentes verziónk is volt. Éjfélkor pedig isteni nápolyi pizzát szolgáltak fel, aminek a családom olasz fele különösen örült.

Azt hiszem, bátran állíthatom, nem ettem még Budapesten ilyen finom olasz pizzát, mint amit Marci készített.

Egyébként fantasztikus volt a helyszínünk, nagyon elégedettek vagyunk, hogy őket választottuk Zolival. Minden kívánságunkat teljesítették, és végtelenül kedvesek voltak az első perctől az utolsóig.

Meddig tartott a buli?

Viszonylag korán kezdődött a tánc, mert csak hajnali 2-ig maradhattunk. De tovább nem is nagyon bírtuk volna, annyira jó bulit csinált a DJ-nk , hogy este 9-től gyakorlatilag megállás nélkül táncoltunk.

Milyen dekort álmodtatok meg erre a napra?

Mivel a helyszínünk önmagában is csodaszép kívül-belül, a dekorosunkkal, Mosonyi Verával (Floresse) egy egyszerű, letisztult dekorációt szerettünk volna, bentre szálas virágokkal, rezgőkkel, réz gyertyatartókkal és Tóth Ági kalligráfiákkal. A szertartás helyszínére padokkal is készültünk a vendégeknek – fontosnak tartottam, hogy leülhessen mindenki, mert szerintem teljesen más úgy megélni egy eseményt, ha közben nem kell ácsorogni egy helyben. A hideg miatt pokrócokat is tettünk ki, amik nagyon jó szolgálatot tettek.

A gyönyörű, háromszöget formázó boldogságkapunkat a Bucek Fabrication-től béreltük. A szertartás helyszínét ezen kívül még szőnyegekkel és hazai virágokkal dobtuk fel. Figyeltünk a fenntarthatóságra: amit lehetett, béreltünk, a képkereteket használtan vettem, a konfettink pedig száraz virágokból állt, hogy ne termeljünk külön szemetet.

Azzal az esemény reggelén szembesültünk, hogy az asztalokra nem szoktak a helyen külön teríteni a svédasztalos vacsora miatt. Ezt persze azonnal orvosolták nekünk, viszont a kitalált dekorációhoz a papírszalvéta borzasztóan elütött.

Ezért volt végül a hatalmas csúszás a készülődéssel, mert az utolsó pillanatban rohantam el Sóskútra szalvétákért, amíg a többiek az asztalokat készítették.

Elmondhatatlanul hálás vagyok Emesének a Natural Wedding Decortól, amiért kisegítettek minket hetven ruhaszalvétával, amikért lóhalálában vezettem el Sóskútra és vissza. De minden jó, ha jó a vége – szerintem nagyon szép lett a végeredmény.

Mi a legszebb emléked aznapról?

Talán amikor a Zolinak egy bokor mögött elbújva odaadtam a levelet, amit még a kapcsolatunk kezdetén írtam neki. A levél története az, hogy körülbelül egy hónapja voltunk együtt, amikor elmentünk pár napra nyaralni, és én utána otthon ücsörögtem a kanapén, azon gondolkodva, hogy itt most valami nagyon más dolog történik, mint eddig.

Akkor írtam Zolinak egy hosszú levelet, amit kicsit viccből akkor terveztem odaadni, ha egyszer esetleg úgy alakulna, hogy összeházasodunk. Hát most eljött ez a pillanat, és mondanom sem kell, nagyon megható volt.

Bár még csak pár napja lettetek férj és feleség, de hogy érzed, változott valami azóta, hogy házasok vagytok?

Sokat gondolkodtam már ezen, és előzetesen készültem arra, hogy biztos más érzés lesz. Most viszont őszintén nem érzek nagy változást, ugyanúgy megy tovább az életünk, természetesen együtt, ahogy eddig is. Az esküvő viszont nagyon jó élmény volt, és örülök annak, hogy végül megtartottuk idén, és nem egy évvel az eljegyzést követően. Valahogy az esküvőszervezést is így érzem tökéletesnek, hogy csak rövid ideig tartott, nem tudnám elképzelni, hogy ennél több ideig készüljek egyetlen napra.

2022-ben több területen is valami új kezdődik az életedben, hiszen az esküvő mellett az is viszonylag friss hír, hogy ősztől szabadúszó lettél.

Igen, a szabadúszás mint döntés egyébként még a lánykérés előtt született meg, de valóban érdekes, hogy valahogy egyszerre történik két ilyen nagy esemény is az életemben. Még nem tudom, hogy fog alakulni, mert amióta meghoztam ez a döntést, azóta történt pár váratlan esemény, úgyhogy izgalom is van bennem az izgatottság mellett. Ugyanakkor hiszek abban, hogy nincs olyan, hogy rossz döntés, minden vezet valahova, és lehet tanulni belőle. És bár sosem szorultam rá másra az életemben, de az azért nagyon jó érzés, hogy Zolival mi most már hivatalosan is egy család vagyunk, és ha bármi történik, rá mindig számíthatok.

Úgyhogy vele együtt nem kettő, hanem négy lábon állok a földön, és ez végtelenül megnyugtató.

Fotók: PanamyPhoto, Virág, dekor: Floresse - Mosonyi Vera, Kalligráfia: Tóth Ági, Gyertyatartók: Kis Kanóc, Boldogságkapu: Bucek Fabrication, Ceremóniamester: Ceremóniamester Szövetség - Előd Álmos, Torta: Sütike Cukrászműhely, DJ: Vírus Sipi, Gyűrűk: Piroskanna, Videó: Juhász Péter, Helyszín: Plus 52 Event&Gastro Hall, Smink: Nagy Júlia, Kiss Andrea, Haj: Czero Brigi, Szőnyeg, szalvéta: Natural Wedding Decor
A CIKKBEN TALÁLHATÓ FOTÓK FELHASZNÁLÁSA TILOS. AZ INTERJÚ SZÖVEGÉBŐL KIZÁRÓLAG SZÓ SZERINTI IDÉZET EMELHETŐ KI, AZ IS CSAK OLYAN FORMÁBAN, HOGY JELENTÉSE A KÖRNYEZETÉBŐL KIRAGADVA NEM MÓDOSULHAT. AZ ANYAGNAK TOVÁBBÁ TARTALMAZNIA KELL A SECRET STORIES CIKKÉRE TÖRTÉNŐ SZÖVEGES ÉS HIPERLINK HIVATKOZÁST.

Hogy tetszik nektek Sztarenki Dóra esküvője? Olvassátok el korábbi interjúnkat is vele, amelyben megismerkedésükről és az eljegyzésről mesél! Kövess minket az Instagramon és a Pinteresten is még több inspirációért! 

The post “Pont, ahogy megálmodtuk” – Ilyen volt Sztarenki Dóra esküvője appeared first on Secret Stories.